A Google sok
mindenkinek csak egy általános kereső felületet jelet, pedig rengeteg hasznos
alkalmazást találhatunk benne, amik segíthetik a tanulást is.
A házi
dolgozatokat, vagy a beadandó nagyobb házi feladatokat is kérhetjük a
gyerekektől elektronikus formában. A Google Dokumentum segítségével nem is kell
a diáknak behoznia az elkészített dolgozatot pendirve-on, vagy elküldeni
e-mailben. Elég, ha megosztja a tanárral a dokumentumot. Sőt, ha a tanár
számára szerkeszthetővé teszi a dokumentumot, akkor a tanár még az esetleges
hibákra is fel tudja hívni a tanuló figyelmét és értékelést is tud írni a munka
végére.
Egy
ismétlés, összefoglalás előtt nagyon fontos lehet a tanárnak, hogy tudja a
diákok mit nem értettek meg teljesen, mi az, amit még egyszer esetleg el kell
magyaráznia az anyagban. Ezek a hiányosságok jobb estben már az órák alatt
kiderültek, de az újbóli ellenőrzés nem árthat. Ehhez az ellenőrzéshez, a tanár
segítségül veheti a Google Űrlapok alkalmazást. Ezt a gyerekek név nélkül tölthetik
ki így nem fognak attól se tartani, hogy esetleg butának nézi őket a tanár, ha
nem jól válaszolnak.
Hetedikes,
nyolcadikos (és e fölött természetesen) gyereknek, már kiadhatunk hosszabb
projekteteket, amiket csoportokban önállóan kell feldolgozniuk. Ezt a munkát
támogathatja egy előre, a tanár segítségével kidolgozott határidő tervezet. A
megbeszélt határidőket, és teendőket a gyerekek a projekt neve alatt, a Google
Naptárukba is bevezethetik, így biztosan nem felejtik el, hogy mikor milyen
részét kell a feladatoknak megcsinálni.
A
projektmunkát, nem csak megfelelő időbeosztással lehet segíteni. Fontosak a
megfelelő hiteles források is, amikből a diákjaink dolgozhatnak. Szakcikkek és
tudományos források kereséséhez, diákjainknak is ajánlhatjuk a Google Tudóst,
ahol még azt is meghatározhatjuk, hogy mennyire friss forrásokra van
szükségünk.
A Google-nek
a Dokumentumok mellett, egy Diák nevű alkalmazása is van. Ezt az alkalmazást az
ember bárhol tudja használni, ahol internet hozzáférési lehetőség is van így a diákok,
ha ezen készítik el a kiselőadásaikat, egészen biztosan nem tudják otthon
hagyni őket.