Ha tanításról, tanulásról van szó, szerintem nagyon fontos, hogy először tudjuk, hogy kit/kiket tanítunk és csak az után gondolkodjunk el azon, hogy hogyan fogjuk őket tanítani. Ezen azt értem, hogy a pedagógiai módszerek, és a tanítási stratégiák között egy sincs, ami minden korosztálynak, minden helyzetben megfelelő lenne. Ezért fontos szem előtt tartani, hogy kit szeretnénk tanítani, és a neki leginkább megfelelő módszert kell alkalmaznunk, ha lehetőségünk van rá.
Magáról a tanulás folyamatáról, már sokan állítottak sokfélét.
Hozzám a konstruktivizmus áll a legközelebb. A mindenki magának építi fel a tudását, és az,
hogy a beérkező információkból személyenként mindenkinek egyedien épül be a
tudás a fejébe szerintem remekül illusztrálható azzal a jelenséggel, hogy egy
egyszerű kérdést a különböző emberek, milyen sokféleképpen tudnak értelmezni. Azonban
nem tartom kizártnak, hogy a gondolkodásunk módja, ha nem is a teljes
felépítése változzon az évszázadok alatt. Az agykutatás, sajnos még nem áll
azon a szinten, hogy bármi biztosat kimondhassunk. A bizonytalan, pedig folyton
változhat.
A tanítási elméletek terén, viszont már nem ilyen tiszta a
kép – bár a tanulásról alkotott kép is homályba vesző –, itt ahogy már fentebb
leírtam nem létezik Jolly Jocker. Minden tanítási elméletnek meg van a maga
helye és ideje a tanórák keretében. A tanárnak rettentő nagy felelőssége van
abban, hogy ezeket jól, megfelelő helyzetekben, óratípusokon alkalmazza. Egy új
anyagot megkezdő óra ne behaviorista gyakoroltatás jegyében teljen, hanem
mutasson rá az előzményekre, a kapcsolatokra az előző anyaggal, ami a
kognitívizmusra jellemző. Míg egy záró összefoglaló típusú órába beleférhet a
gyakoroltatás, amikor akár azonnal vissza is jelezhet a tanár a diáknak, hogy
megfelelően oldotta-e meg a feladatot, vagy nem, amit a behavioristák vallanak.
De egy összefoglaló óra részeként akár a tanár további forrásokat is
felsorolhat, igazi konnektivista elveket valló pedagógusként, hogy a dolgozat
előtt a tanulók még jobban tudjanak informálódni. Ahogy látszik egy adott
óratípuson is többféle tanítási módszer alkalmazható. Ilyenkor véleményem
szerint figyelembe kell venni a korosztályt, és azt hogy az adott tanulóknak mi
lenne a leghatékonyabb.
A tanulás azonban nem csak a tanáron múlik, elengedhetetlen
hozzá a tanuló is. A diákoknak is érdeke, hogy a tanár megfelelően tanítson,
ugyanis a hiedelemmel ellentétben a legtöbb diák szeret, szeretne tanulni. Az
nagyon fontos számukra, hogy olyan dolgokat tanuljanak meg, amiket majd később,
vagy akár azonnal tudnak hasznosítani. Emellett lényeges kérdés, hogy az, amit
tanulnak, érdekes legyen, és elég teret kapjanak ők is, hogy a saját
gondolataikat, kreativitásukat ki tudják élni. Az is fontos, hogy élvezzék
magát a tanulási folyamatot, és nem szabad, hogy mindenre rányomja a bélyegét a
kötelező szó, ugyanis az ember sokkal szívesebben megcsinál valamit, ha nem
teszik számára kötelezővé.
Mindezek ismeretében nagy eséllyel tudunk a pedagógiai
boszorkánykonyhánkban olyan órát összekotyvasztani, ami akár többféle
megközelítést, nézőpontot egyesíthet, és a tanulók szükségleteikre épül. Egyaránt
hasznos lehet egy frontálisan magyarázó, szinte szájbarágós óra – erre főleg
kisgyerekeknél van szükség, ahol a tanítói magyarázat biztonságot jelent – és,
egy nagymértékű önállóságot kívánó csoportmunkával, ahol a tanár adott esetben
csak forrásokat ad meg a csoportnak a kidolgozandó témához, és szükség esetén
segítséget nyújt. És ahogy már többször is hangsúlyoztam, nagyon fontos, hogy a
tanár kellő egyensúlyt tartson, és az elérni kívánt célnak megfelelő módszert
alkalmazza.
A tanulás sikerességének nem csak személyi tényezői vannak.
Nagyban hozzá járulhat a sikerhez az ideális tanulási környezet, és a tanár
által használt eszközök. Az ideális környezet nyugodt, az osztály minden tagja
számára kellemes, körüllengi az elfogadó, megértő, összetartó légkör, ami a jó
osztályközösségre jellemző. Ennek az
összetartó közösségnek, a tanárnak is tagjának kell lennie, de nem szabad
túlságosan belefolynia az osztály életébe. Olyan személynek kell lennie, akitől
a tanulók bizalommal kérhetnek segítséget, és támaszkodhatnak rá. És közben
mégis egyfajta távolságot kell tartania, és lehetőleg minden helyzetben
példamutatóan viselkednie.
A mai felgyorsult társadalomnak felnövekvő generációi, már óhatatlanul internet,
és az okostelefonok világában nőtt fel, és a digitális eszközök kezelése a
mindennapjaik része. Tanárként kötelességünk, hogy a diákjainkhoz az ő
nyelvükön szóljunk, és a tanítási gyakorlatba bevigyük ezeket az eszközöket. Egyrészt
fontos, hogy megtanítsuk a diákjainkat maguknak az eszközöknek a helyes és
biztonságos használatára, másrészt ezeknek az eszközöknek a segítségével jobban
átadhatjuk, megértethetjük a megtanulandó információkat. Az azonban nagyon fontos, hogy csak akkor
célszerű az informatikai eszközök használata, ha valami többet nyújt, mint egy
hagyományos szemléltető eszköz. Egy
egyszerű diagramot felesleges lehet kivetíteni projektorral, ha az megtalálható
a tankönyvben is, viszont ha egy adott folyamatábrát mutatunk meg meganimálva,
az már sokkal többet nyújthat, mint a megrajzolt tankönyvi ábra. A
legcélszerűbb viszont akkor használni, az IKT eszközöket, ha azok lényegesen
megkönnyítik, a munkát, vagy egy egészen új dimenzióját nyitják meg az adott
tananyag megtanulásának. Például ilyen lehet egy adott témáról szóló videoblog
szerkesztése, vagy egy onilne újság, vagy blog szerkesztése akár csoportban
akár egyénileg. Ezek a feladatok, nem csak a tananyag megtanulását teszik
lehetővé, hanem a tanulók több készségét is fejleszti, mint például a
kommunikáció készég, a kreativitás, és lehetőséget ad, hogy az egyéni, vagy
csoportos döntések meghozatalára.
Akármilyen órát is tartunk, egy dolgot minden tanárnak meg
kell tennie, és ez a gyerekek értékelése. Véleményem szerint nagyon fontos a formatív
értékelés, hogy a tanulók már a tanulási folyamat alatt tisztában legyenek az
erősségeikkel, és a hiányosságukkal. Ezt az értékelési formát bármely óránkba
beépíthetjük. Egy frontális órán feltett
kérdésekre adott válaszokat is megdicsérhetjük, vagy kijavíthatjuk, ugyanúgy
ahogy ha csoportmunkát szervezünk a csoport teljesítményét is honorálhatjuk,
vagy akár írathatunk röpdolgozatot is. Nagyon fontos ennél az értékelési
formánál, hogy valós visszajelzést adjuk a diáknak a tudásáról, vagy annak
hiányáról, de eközben ne vegyük el a kedvét a tanulástól. Egy rosszabb
teljesítményű diákot se szidjuk meg, vagy ne adj Isten, alázzunk meg, hanem
emeljük ki a munkája pozitív oldalát – egészen biztos, hogy van pozitívum is a
munkájában – és a hiányosságok felderítésében segítsünk neki, és segítsünk
ezeket a hiányosságokat leküzdeni. De a formatív
értékelésen kívül a tanárnak kötelessége társadalom felé irányulóan is
értékelni a diákjait. Ez az értékelés év végi jegyek, vizsgák tesztek képében
jelenik meg az iskolákban. Ez a szummatív értékelés, a tanulási folyamat lezáró
értékelése, és a társadalomnak jelzi a tanuló elért tudás szintjét. Az
értékelés fajtájától függetlenül azt azonban mindig szem előtt kell tartanunk,
hogy következetesek maradjuk, és ne legyünk elfogultak.
„Lehet a gyermeket könyvből
nevelni, de minden gyermekhez más könyv kell."
Thomas Gordon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése